Az elektromos autók térhódításával egyidőben az ezen járművek használatához tartozó infrastruktúrát is ki kell alakítani. Egy cégnél fontos, hogy a rendelkezésre álló hálózati kapacitás figyelembevételével alakítsanak ki optimális energia megosztást, amelynek a töltők is részét képezik. A Wellcharge okostöltői a hozzájuk tartozó menedzsment rendszer révén kapcsolódnak cége energia rendszeréhez, akkor és annyi áramot vesznek fel, ahogy a legkedvezőbbek a feltételek, elősegítve a gazdaságos hálózati fogyasztást cégszinten.
Miért javasoljuk, hogy telepítsen elektromos autó töltő rendszert irodája parkolójába?
Az elektromos autózás lassan minden cég életébe beköszön. Az elektromobilitás környezettudatos, segíti a fenntartható működést, és gazdaságos. Biztosan van olyan kollégája, aki már letette a voksát a villanyautózás mellett, és idővel lesznek többen is. A céges parkolóban működő elektromos töltőrendszerrel lojalitásukat megerősítheti, a többi kollégát pedig arra ösztönzi a példa, hogy érdemes fenntarthatóbb közlekedésre váltani. Ráadásul az a cég, aki halad a korral, figyel a környezetére, az az ügyfelei körében is szimpátiát kelt. Végül az idő előrehaladtával, mikor cége saját flottáját is elektromosra cseréli, már nem kell az alapokkal törődni, hiszen az töltő rendszer már jól bevált része lesz a cég mindennapjainak.
Wellcharge Smart Hub – Egy tökéletesen integrálható rendszer
A Wellcharge Smart Hub töltőink vérkeringését jelenti. Építőkövei a Wellcharge töltők, a mobil applikáció és az online menedzsment felület. Összehangolt működésük modern, felhasználóbarát, megbízható szolgáltatást nyújt. Győződjön meg róla Ön is, hogy a Smart Hub segítségével problémamentesen üzemeltetheti céges töltőállomását!
Egyszerű üzemanyag elszámolás
A Wellcharge rendszere remek megoldást nyújt a céges autók energiafelhasználásának elszámolásához. Azon túl, hogy az irodai parkolóba telepített töltők üzemelési adatai tűpontosan lekérdezhetőek, gondoltunk arra is, hogy a vállalati autókat a munkatársak időnként otthon is fogják tölteni. Az otthoni töltés pontosan nyomon követhető a Wellcharge menedzsment rendszere segítségévél, költségelszámolása, bizonylatolása megvalósítható. Ráadásul az otthoni töltés költsége adómentes vállalkozása számára.
Okos energiamenedzsment, dinamikus töltéspriorizálás
A munkavállalóknak eltérő időpontokban, változó távolságot kell megtenniük autójukkal. Valaki csak az otthonáig megy, más a szomszéd kerületbe tesz kitérőt egy tárgyalás erejéig, valaki lehet, hogy több száz kilométert is levezet egy nap. Erre találtuk ki a dinamikus töltés-priorizálást! Ezáltal a megfelelő időpontban indul a töltés, és a megfelelő ideig tart. Intelligens energiamenedzsment rendszerünk felel azért is, hogy amikor az iroda áramfelvétele magas, a töltés minimális legyen. Azon autók töltése, melyekre nincsen azonnal szükség, akár késleltetve, alacsonyabb terhelési időszakban is indulhat. Ennek köszönhetően elkerülhető cégénél a villamos teljesítmény bővítése vagy minimalizálható annak mértéke.
Wellcharge Smart Hub választható konfigurációval
Intelligens vezérlés révén a Wellcharge töltők távoli szerverhez kapcsolódnak. Ennek köszönhetően Ön távolról, valós idejű információkat kaphat működésükről online. A töltő berendezések több választható konfigurációval állnak rendelkezésére, így a vállalkozásához leginkább illeszkedő megoldásokat választhatja. Ide kattintva tekintheti meg csomagajánlatainkat.
Amennyiben érdeklődik töltőink, szolgáltatásaink iránt, vagy további információra van szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot!